Szórványban is magyarnak lenni
Néppart / Néppart/ 2013.12.14

Az Erdélyen, netán Székelyföldön belül tömbben élő magyaroknál sokkal nehezebb magyarságukat, sőt egyáltalán hétköznapjaikat megélni a szórványban élőknek. De nem adják fel, küzdenek, kitartanak, mindent tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy gyerekeik, unokáik is szólhassanak magyarul egymáshoz. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt számára pedig valóban számít minden egyes magyar, valóban értéket látunk és jövőt kívánunk nyújtani minden egyes erdélyi magyarnak.

A marosvásárhelyi és Maros megyei EMNT és EMNP vezetői kedden a Maros megyei magyar szórványba látogattak, két településre is karácsonyi ajándékokat vittek a szegény sorban nevelkedő gyerekeknek. "Magyarfülpösön és Szászrégenben a Szivárvány szórványkollégium diákjainak adtunk át ajándékokat, illetve könyvadományt. Ugyanakkor a szórványkollégiumokat működtető Ady István lelkipásztorral egyeztetve felmértük annak módját, miként segítheti az EMNT a jövőben a két szórványkollégiumot" – ismertette az EMNP marosvásárhelyi elnöke, Jakab István, aki a Maros megyei EMNT-elnökkel, Cseh Gáborral, valamint a Néppárt szászrégeni elnökével, Varga Loránddal közösen lepte meg a kicsiket, akiknek őszinte öröme, mosolya minden szónál többet ér.